2009. november 29., vasárnap

Alig tudtam ma felébredni, mert tegnap 00:30-kor értem haza versenyről! Michael Jackson emlékére rendezett verseny . Csak Jackson számra lehetett táncolni. Nagyon jól éreztük magunkat! Az első helyezett 1.ooo.oooft-ot kapot. Sajnos mi a 2. helyen végeztünk. Ez kicsit elszomorított minket, de azért a hangulatot ez sem ronthatta el. Az volt a csúcspont , hogy a szlovákok elhívtak minket egy versenyre hozzájuk. Még Robi D. is meghívott minket egy versenyre, (aki az egyik zsűri volt). Mi MJ életét adtuk elő, persze táncban. Olyan hamar eltelt az az egy nap. Már itthon csücsülök és a házimat írom. De előtte még feldíszítettem a házat. Már szinte karácsony van. Ma megnéztem a Twilight 2-t. Nagyon tetszett és még jól is néztek ki benne a pasik:) Szerintem a 3. része is nagyon jó lesz. Úgy hallottam, hogy Júniusban fogják adni, remélem is mert az közel van.

2009. november 16., hétfő

Sziasztok!
Ma nagyon fárasztó napom volt! Egésznap suli meg táncon is voltam ráadásul kicsit meg is fáztam. Vagy nővéremtől vagy barátomtól kaptam el. Nagyon rossz idő van, ma szakadt az eső tegnap "sütött a nap" ki tudja mi lesz holnap. Szóval eszerintem holnap mindenki öltözzön fel. Holnapra is sokat kell tanulni. Mint mindig. Épp a vad angyal megy azt nézem és gépezek ja meg tanulok. Lassan kezdődik a december és ha december van akkor karácsonyi készülődések vannak. Én már teljesen benne vagyok, bár csak már téli szünet lenne. De még az kicsit soká lesz, addig is most szombaton van a barátom szülinapja, és fogalmam sincs , hogy mit vegyek neki. Akkor 28-án megyek szekszárdra versenyre, mindenki drukkoljon. Meg lesz még mikulás buli is. Szóval nem fogok unatkozni. Jah és barátnőmnek csütörtökön lesz névnapja (Zsike) . Pénteken meg megyek moziba a Twilight 2-t nézem. Kíváncsi vagyok, mert nekem az első rész nagyon tetszett. És végezeteül szombaton volt megtartva Halloween party. Nagyon szuper volt mindenki beöltözött. Nővérem olyan sminket csinált nekem ,mint aki meghalt.... A táncversenyen legelől középen álltam éscsúszott a cípőm, szóval akkorát estem. DE nagyon vicces volt. Nagyon jó party volt. Remélem lesz még ilyen.
Edit (balról) és Én
A tanárok (Anett, Kata, Katka)
Jackson tánc
Ez aztán a szinkron....



Zombiland...

A sorverseny: Dóri és Én

És persze a végén kipukkadt a lufi:(...

2009. november 13., péntek

Ma nagyon jó nap volt. Kivéve azt, hogy kaptam egy 2-est!:( De a jó abban, hogy a barátnőmnek és egyben a padtársamnak ma van a névnapja! éjenéjenéjen.... Ma nagy buli várható. Most éppen a nővéremnél vagyok és táncot tanulok, mert holnap táncos halloween-i buli van és Michael Jackson-tól kell a Thriller-ből egy táncot tudni. Meg megcsinálja a hajamat és a sminkemet. Az a baj hogy holnap korán kell kelni, mert táncom van szóval a buli miatt kávé, red bull. Mindegy. nemsokára karácsony, már lassan díszíteni kell az osztály termet, meg mikulás buli is lesz! Alig van időm. Jah és tanulni kell, amit gondolom senki sem szeeret. na megyek is készülődni és addig is nektek is jó készülődést....

2009. november 3., kedd

Hosszú nap

Ma 3 fokkal kezdődött a nap. Mit ne mondjak nagyon fáztam. Egész nap angolt tanultam, mivel dupla angolom volt és mind két órán dogát írtam. nagyon örültem neki:S Holnap megyek az osztály társaimmal vásárolni ,mert csütörtökön saláta nap lesz! Nagyon készülünk rá. Izgatottan várjuk. Szurkoljatok. Hétvégén meg kicsit pihenek, bár szombaton suli:( A tánc megint elmarad:( most megint 1 hét gép nélkül. sajnálom, de addig is megpróbálok írni. Most lettem kész az irodalom fogalmazásról. Robinson Crusoe-ról kelett írni. 3 és fél oldal lett, már ki vagyok fáj a kezem és már álmos is vagyok, holnap meg föci TZ. Na jó éjt mindenkinek. És szép napot! Viseljetek kabátot, kesztyűt, sapit és sálat ,ha jó akartok!

2009. november 2., hétfő

Ma jó, de egyben szomorú napom volt! Rádöbbentem, hogy a testvéreket és a barátokat meg kell becsülni, mert bármikor bármi történhet velük! Nekem sok barátom van és mindegyikkel tartom a kapcsolatot. Egy baráti kötelék sokkal fontosabb minden szónál!
" A barátság aranyfonal, mely elszakadhat,
össze lehet kötni, de a csomó mindörökre megmarad!"

December 18.-án Erkel bál! ilyenkor mindenki beöltözik elegáns ruhába és jót bulizik. de addig még sok idő van és lehet rá készülni pl: ruhát venni, varratni!
( én ilyen ruhát szeretnék, de még nem bizti)


Mostanában elég mániás vagyok! na de mire? Hát a cipőkre...:) Bemegyek egy boltba vagy látok a neten egy jó cipőt egyből oda vagyok az örömtől!
I love you!

2009. november 1., vasárnap

Őszi szünet

Az egy hét ősziszünet sajnos letelt és holnap suli! nagyon jól telt voltam moziban, bulizni, táncon és még sok mindent csináltam.Például tegnap volt egy nagyon jó buli fent a városban. A barátomnak egyik haverjának volt a szülinapja és, hogy is mondjam kirugtunk a hámból!!! Volt nagyon sok pia... Okt.29.-én volt egyik barátnőmnek Évinek megtarta a szülinapi bulija. Nagyon jól éreztük magunkat és még torta is volt egy nagyon szép Barbie-s torta! Okt.28.-án voltam moziba a haverokkal nagyon jó volt Michael jackson-This is it filmjét néztük. Tetszett ajánlom mindenkinek. Nem volt unalmas a zenék is jók voltak. Egyszóval nagyon jó volt az egész hét...(Bár ne lenne vége)
Évi buliján ( jobbról kezdve:Sziszó,Nóci,Évi,Eszti,Zsike és Én)

2009. október 24., szombat

Pudingos süti..

Ennek a sütinek különösen nincs neve! Én is csak úgy fedeztem fel...

Készítés (tészta):25dkg ramát, 15dkg cukrot 6 tojássárgáját kavarjuk habosra. beletesszük a 25 dkg lisztet, 1 sütőport és a 6 tojás habját. A massza felét, vajazott, lisztezett tepsibe tesszük a másikba 2 kanál kakaót és 2 kanál tejet keverünk bele, és a sárga massza tetejére símítjuk.Sűrűn megrakjuk meggyel és kisütjük!

(krém):3/4 l tejet felforralunk teszünk bele 4-5 ek. cukrot, 2 csomag vaníliás pudingot és sűrűre főzzük. Majd még melegen beleteszünk egy egész rama margarint. A krémet rásímítjuk a kisült tésztára. A krém tetejét kirakjuk, sorban háztartási kekszel, meglocsoljuk rumos meggylével.

(tetejére): csokimáz--> 15dkg porcukor, 2ek. kakaópor, 2 ek. olvasztott vaj, 2 ek. forró víz 5 percig kavarjuk.



2009. október 18., vasárnap

Nem csak én vagyok MÁNIÁS!

Nem csak én imádok muffint sütni!
Nővérem is az utóbbi időben előszeretettel veszi elő muffinsütő-formát:D És kísérletezik a receptekkel! Ime őszi próbálkozásai! Csokis muffinja isteni! csupa csoki!!!!
Gesztenye muffin
http://szandradeekonyha.blogspot.com/2009/10/gesztenyes-muffin.html
Bounty muffin
http://szandradeekonyha.blogspot.com/2009/09/bounty-muffin.html
Csodás csoki muffin vaniliával töltve(nővérkém saját találmánya a pudinggal:D)

Boldogító percek

Rég írtam már, de nem volt kedvem semmihez. Most szakítottam a barátommal és eléggé megviselt! Tegnap előtt már kicsit jobb kedvem volt, így sütöttem, méghozzá muffinokat. Volt túrós és fahéjas . Nagyon finom lett.....

2009. október 5., hétfő

Egy nap muffinokkal..

Nagyon unatkoztam itthon és sütöttem, de mit MUFFINT!!! Volt kakaós és cappucinós!!! nagyon finom lett!! Pár fotó rólla

Készítés....
A massza...
épp hogy kész lett...

így néz ki!

habot összekevertem egy kis ételfestékkel

és a szebbnél szebb muffinok....

2009. szeptember 30., szerda

...

Halihóóó!!!
Pénteken volt a szülinapom!!!! nagy bulizás volt.... (gondolhatjátok)!! de azóta sok minden történt velem! kaptam egy muffinos újságot, nagyon jó és kaptam még egy adidas cipőt!! nem mondom elég borsos ára volt:)most éppen gombás -sonka tekercset csináltam , el is fogyott.)de a legjobb a meglepetés volt! A barátom meg a barátnőm szervezték, nem mondom meglepődtem. A bicikliket elrakták, hogy ne vegyek észre semmit. DE had nem mondjam a cipőket nem tuddták volna elrakni, szóval lebuktak!!!! HEHEHE
na jó éjt pussza

2009. szeptember 20., vasárnap

hosszú hét...

Hali!
Mostanság nem voltam itthon, azért nem írtam! Ditzindenben voltam a hétvégén, a tánc csoportommal, mert cseréptörő ünnepség volt és meghívtak minket!! nagyon jó volt.. Minden ingyen volt és még studgartban is voltunk a vidámparkban ott vettem egy nagyon szép muffint, de mikor belekóstoltam kiderült szivatás az egész, csak ugy nézett ki mint egy muffin, pedig csak egy ostya volt tele habbal (fújj)!! megjegyzés képpen azon a hétvégén csak sültkrumplit, húst ettünk colát ittunk és a desszert fagyi volt. Megérhetitek mostanság nem vágyom sem húsra sem colára:) A vásárlás sem maradhatott el vettem egy szép fülbevalót (kéket). De sajnos haza kellett jönni és másnap suli volt. Mivel kedden reggel 3-kor jöttünk ezért csak szerdán mentem suliba:) Nektek milyen a suli? Egyenlőre nekem még türhető van egy 5-öm franciából és egyfolytában dogákat írok, akár egy rendes suliban (sajnos) és már a tánc is elkezdődött.! jövőhét Pénteken 25.-én lesz a születésnapom, már nagyon várom! Szeretnék egy fehér adidas cipőt, már ki is néztem remélem megkapom!! és mivel 16- leszek a bulizás nem maradhat ki:)! most épp tanulok, de nem szívesen teszem na mindegy most megyek is..... (jó tanulást, már akinek)

2009. augusztus 29., szombat

Már csak 2 nap és iskola... Nem tudom, hogy hogy vagytok vele, de én még maradnék egy két hónapot itthon!!:) de persze nem lehet, addig is gondolkodjatok, hogy mit vihetnétek nassolni a suliba.. pl: muffint:) A boltokba lehet kapni gyári készítésű muffinokat, de az az igazi ha otthon csináljuk! Gondoljatok bele " Vége az iskolának hazamentek, tanultok és utána süttök pár muffint" A jó benne, hogy kikapcsolódtok és még másnapra is lesz reggelitek:)...* Jó sütögetést*

2009. augusztus 27., csütörtök

Elég rég nem írtam, mert nem voltam net közelében, de most bepótolom!! Lassan vége a nyárnak (sajnos) és egyre kevesebbet lehetek a konyhába!! De ha akarjuk a muffin máshol is megjelenhet nem feltétlenül étel ként. Pl:ékszerek, fehérneműk,ruhák és még sok más...
Ha kellenek több képek csak írjatok...

2009. augusztus 20., csütörtök

Hmmm...

Krémek!

Nem tudok egy krémet sem ami jól mutatna a muffinjaimon. Ezért aki tud írjon nekem , mert én csak a régimódi vajas, cukros változatot tudom! Sok muffint látok, amin olyan finomak a krémek, de sajnos receptet nem találok hozzá...

Szép napot!!

Új nap újj ízek...

Remélem mindenki szereti a narancsot és persze a csokoládét.. Gondolom mindenkivel megesett már, hogy nem tudta eldönteni milyen ízű muffint csináljon! Miért ne csinálhatnánk kétféle ízűt..? Már tudjátok miről beszélek...

Narancsos -csokoládés muffin:)

Hozzávalók:
  • 30 dkg liszt
  • 25 dkg vaj
  • 20dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 4 db tojás
  • 1 db narancs
  • 10dkg étcsokoládé
  • 1/2 sütőpor

A narancsot megmossuk, héját lereszeljük, a levét kifacsarjuk.Az étcsokoládét apró darabokra vágjuk. A vajat habosra keverjük a kétféle cukorral. Hozzáadjuk a narancs levét és a reszelt héját, majd egyenként belekeverjük a tojásokat és habverővel jól elkeverjük. A lisztet és a sütőport a masszába szitáljuk és símára keverjük. Az apróra vágott csokoládét a masszába keverjük. A masszát muffinsütőformába öntjük, melyet előzőleg kivajaztunk / lehet muffinsütőpapírt használni!/, és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20 percig sütjük. A muffinokat a formákból kivéve hűlni hagyjuk, és ízlés szerint díszítjük. csokoládé helyett lekvárt is használhatunk, melyet a formába öntéskor tesszünk a massza közepébe. /kb. 24 muffin lesz.!/

2009. augusztus 19., szerda

Egyik kedvenc muffinom...

Diós muffin eperrel...
Hozzávalók 12 db-hoz:
  • 25dkg eper
  • 8dkg vaj
  • 10dkg cukor
  • 4 tojás
  • 3dkg liszt
  • 1 tasak sütőpor
  • 3 ek. tej
  • 20dkg darált dió
  • 1 kk. őrölt fahéj
  • 1 ek.porcukor
Elkészítés:A sütőt 180 fokra előmelegítjük ( gázsütő 2 fokozat).A vajat habosra keverjük, és apránként beleszórjuk a cukrot, majd addig keverjük, míg a massza kifehéredik. Ezután állandó keverés mellett hozzáadjuk egyenként a tojások sárgáját. A fehérjét félretesszük. A lisztet összekeverjük a sütőporral, hozzáadjuk a tojásos masszához, beleöntjük a tajat, rászórjuk a darált diót és az egészet lazán összekeverjük. A félretett tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá verjük, és óvatosan a tésztába forgatjuk. a muffinsütő mélyedéseit kibéleljük a papírkosárkákkal, és beletöltjük a tésztát. Egyenletesen elosztjuk rajta az epret. A sütőben kb. 25 perc alatt aranysárgára sütjük. A süteményt a kosárkákkal kivesszük a formából, és rácsra téve kihűtjük. A fahéjat összekeverjük a porcukorral, és ezzel meghintve tálaljuk.


Bon Appétit.

Sziasztok!!
Azért jött létre ez az oldal,mert imádok sütni! Mindent , de legjobban a sütiket szeretem... szeretném közzétenni a receptjeimet és szeretném ha ti is írnátok finomabbnál finomabb recepteket...
Puszi